Vincze Tamás

Vincze Tamás

ütős hangszerek

1953. június 29.

„Szeretem Rózsi zenéjét, és jó a csapat”

 

Vincze Tamás - Kovács Gyula tanár úrnál tanulta meg az ütős hangszerek megszólaltatását. Egy korábbi kéztörés miatt kipróbálta a gitárt, de végül mégis a doboknál maradt. Az iskolai Ki mit tud-okon is részt vett. Zenei pályafutását a Gerendás Péter által vezetett Láma együttesben kezdte, később vendége volt Zoránnak, az LGT-nek, játszott a Viki és a flört formációban, az R-go együttessel, és a Neotonnal is. Mindig meghívással került egy-egy zenekarhoz. Akár dobon, akár kongán kell játszani, mindkettőt mesterien szólaltatja meg, nem is beszélve a saját maga által készített hangszerekről. Rózsival 33 éve dolgozik együtt, nagyon fontosnak tartja Rózsi zenéjét, és szereti azt a légkört, amelyben a zenekar játszik.